Page 124 - MaSzeSz hírcsatorna 2022/5.
P. 124
„LEG”-EK A VÍZÉPÍTÉS VILÁGÁBAN - II.RÉSZ
PROF. DR. JUHÁSZ ENDRE CSc
és ha csak a szárazföldeket vesszük figyelembe,
akkor kb. 500 fő/km², mert az ország ~ 20%-át
víz borítja. Hazánkhoz viszonyítva lélekszáma
közel kétszeres, területe pedig csupán majd nem
fele. A nagy különbség a GDP-ben jelentkezik
(1,8:1,0) azaz hozzánk képest lényegesen jobb
gazdaságot tudhatnak magukénak.
Hollandia Európa nyugati részén, az északi tenger
mentén helyezkedik el, s hozzánk hasonlóan
az árvizek elleni küzdelem jelenti a náluk is fo-
lyamatos veszélyt. Míg mi magyarok országunk
medence jellegénél fogva a folyóink árvizeivel kell,
hogy megküzdjünk, addig a hollandusok a sós
tengervíz támadásaival folytatnak örökös harcot.
A földrajzilag nagyon előnyös fekvésű ten-
gerparti ország, négy nagy folyó torkolatánál
található. Ez a fekvés ideális mind a tengeri,
mind a hátországgal való kereskedelemre.
A nagyjelentőségű vízi beruházást az 1953 évi
Hollandia területe megduplázódott. Mára, az „im- kényszerítette ki. Az történt ugyan is, hogy egy
polderingnek” köszönhetően (az impoldering rendkívüli gátszakadásokkal tűzdelt rendkívüli
az évszázadok folyamán a tavak és tengerrészek árvíz óriás vihar által keltett szökőár a tengervizét
lecsapolásának következtében a területek mező- a rendkívül fontos városgyűrű Amsterdam és
gazdasági célra való átalakítása), Hollandia terü- Rotterdam között.
letének csaknem 40%-a tengerszint alatt fekszik.
Hollandia területe 41 500 km , lakosainak száma Annak érdekében, hogy ezek a területek szá-
2
17 millió fő, igy a világ egyik legnagyobb népsűrű- razon maradjanak, korábban a fölösleges víz-
ségű országa; 2019-ben átlagosan 420 fő/ km², mennyiséget folyamatosan visszapumpálják
124