Page 6 - MaSzeSz hírcsatorna 2016/4.
P. 6

SZAKMAI - TUDOMÁNYOS ROVAT





            Jelenleg a harmadik tervezési ciklusnál tartunk,  Külön kiemelést érdemel, hogy a módosí-
            és a most készülő 2017-2031. évi tervek beadá- tás alapján a terveket egyértelműen víziköz-
            si határideje a Vksztv. 2016. júliusban hatályba  mű-rendszerenként kell  készíteni.  A több
            lépő módosítása alapján 2016. szeptember 30.  településes víziközmű-rendszerek esetén a
                                                             GFT-nek tartalmaznia kell minden, a rendszer-
            A 2014. szeptember 15-ig benyújtott tervekhez  ben érintett település tekintetében a tervezett
            képest 2015-ben a tervek összeállítása és vizs- feladatokat.
            gálata szempontjából nagy változást jelentett,
            hogy 2014. december 11-én hatályba lépett a  Bár a jogszabályban előírt határidőre, 2015.
            víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX.  szeptember 15-ig beadott terveket még nem
            törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtá- érintette, de a 2015. november 5. után indult
            sáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet  eljárásoknál a Hivatalnak (illetve a tervek ösz-
            (a továbbiakban: Vhr.)  módosítása, melynek  szeállítóinak) alkalmaznia kell a víziközművek
            90/A.-90/G. §-ai részletszabályokat tartalmaz- gördülő fejlesztési terve részét képező felújítási
            nak a GFT-ek készítésével és elbírálásával kap- és pótlási terv, valamint beruházási terv részle-
            csolatban.                                       tes tartalmi és formai követelményeiről szóló
                                                             61/2015. (X. 21.) NFM rendeletbe foglalt rész-
                                                             letszabályokat is.

                                                             A gördülő fejlesztési tervezéssel kapcsolatos
                                                             munka a kérelmek benyújtását megelőzően
                                                             elkezdődött a Hivatal részéről is, és -  az egy-
                                                             séges jogértelmezés érdekében és a tervezés
                                                             részletszabályainak a hiányában  - a Hivatal se-
                                                             gítségként 2014. és 2015. nyarán ajánlást tett
                                                             közzé a honlapján.


                                                             2014. évhez képest az egyik legnagyobb vál-
                                                             tozás 2015-ben az volt, hogy a GFT-ek jóvá-
                                                             hagyására irányuló eljárások igazgatási szol-
                                                             gáltatási díjkötelesek. A MEKH díjrendelet 2015.
                                                             szeptember 7-én hatályba lépett módosítása
                                                             a víziközmű-rendszer működési engedélyben
                                                             rögzített felhasználói egyenértékéhez köti a
                                                             fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét.
                                                             A benyújtott tervek műszaki színvonala, igé-
                                                             nyessége, részletezettsége az előző évhez
                                                             hasonlóan 2015-ben is nagyon változó volt.

                                                             A 2016-2030. évi gördülő fejlesztés tervek be-
                                                             nyújtói 2015-ben két jól elkülöníthető irányvo-
                                                             nalat követtek: a tervkészítők egy része nemcsak
                                                             a rendelkezésre álló források keretéig tervezte
                                                             meg a GFT feladatait, hanem az ellátásbizton-
                                                             ság elvére és a hosszú távú fenntarthatóságra
                                                             figyelemmel olyan részletes terveket nyújtott



            6
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11