Barion Pixel

MIC Summer School az NKE-VTK szervezésében

2024. augusztus 26-30-án Budapesten kerül megrendezésre a MIC Summer School, melynek célja a mikrobiálisan befolyásolt korrózióval kapcsolatos ismeretek átadása az egyetemi és ipari szektor részére. A mikrobiálisan befolyásolt korrózió (MIK) több dollár milliárdos kárt jelent az ipari szektornak évente és minden olyan ágazatot érint, ahol a fém felület folyadékkal érintkezik és mikroorganizmusok előfordulhatnak (pl. ivóvízhálózatok, tűzi vízrendszerek, olaj és gázipar, nukleáris létesítmények, hidrogén tározók,  stb. 

A MIK jelenségéről egyre többet tudunk, különösen az olajipari katasztrófák következtében irányult nagy figyelem erre a jelenségre, hatására növekedett a kutatásra fordított támogatás, azonban az egyéb iparágakban még igen kevés információ van erről a károsító jelenségről. A tudásszerzést lassítja a kutatói és az ipari szféra közötti információs szakadék; az ipari szektorban a közvélemény reakcióitól való félelem miatt gyakran elhallgatják a fontos tudományos eredményeket, míg a kutatói szféra eredményei nem mindig adnak választ a valós ipari problémákra. Az EU által támogatott Euro-MIC COST Akció (https://www.cost.eu/actions/CA20130/) fő célja, hogy leküzdje ezeket a kihívásokat, csökkentse az ipari és az akadémiai szféra közötti távolságot és kialakítson egy interdiszciplináris és ágazatközi hálózatot, amely szinergikus kommunikációt és együttműködést kezdeményez az anyagtudósok, korróziós mérnökök, mikrobiológusok, vegyészek és integritásmenedzserek között. Ennek egyik eleme, hogy a világ vezető MIK szakembereinek részvételével nyári egyetemeket szervezünk. A harmadik nyári egyetemet idén a  Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) szervezi a Természettudományi Kutatóközponttal (TTK) közösen Budapesten (https://en.uni-nke.hu/events/mic-summer-school-budapest/about-mic-summer-school-budapest

Hírcsatorna

0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza a webshopba