Page 71 - MaSzeSz hírcsatorna 2024/4.
P. 71
TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS
elteltével a fejlődést figyelembe véve, a meg- volt a szemléletük: az otthon már korszerűt-
lévő anyagokat szükség szerint korszerűsítik, len berendezéseiket itt kívánták értékesíteni
lecserélik. A rendszerváltást követően azon- azzal a felkiáltással, hogy „a magyaroknak ez
ban megváltoztak a körülmények. is jó lesz!” Volt eset, amikor egyik nagy vá-
rosunk (Szeged) szennyvíztisztítóját 30 éves
(vízszintes tengelyű) levegőztető eljárással kí-
vánták megoldani. Nehezen fogadták el azt
a nézetet, hogy az ország számára immáron
nem olyan berendezés kell, ami náluk év-
tizedek óta működik, hanem olyan, amely
évtizedek multával is korszerű és gazdasá-
gos, s a jövőbeni feltételeket mintaszerűen
kielégíti. Az egységesítést bár utólag érték
- olykor jogos - kritikák, az általános fejlődés
tekintetében azonban mindenképpen pozitív
eredményt hozott.
A 60-as és 70-es évek szennyvíztisztító te-
lepei elsődlegesen azzal a céllal épültek,
hogy a kommunális szennyvizek szerves
széntartalmát, ill. a bennük természetsze-
rűleg előforduló egyéb szerves (tehát bio-
lógiailag bontható) komponenseket képe-
sek legyenek eltávolítani. Ezzel a tisztított
elfolyó víz tartósan alacsony BOI5 – és le-
Egyrészt a „vizes ágazat” ellen gerjesztett el- begőanyag-tartalmával, a befogadó szerves
lenszenv, a központi irányítási rendszer át- anyag terhelését annak öntisztító kapacitása,
alakulása, másrészt a tulajdon viszonyokban vagy hatóságilag előírt határértékei alá csök-
bekövetkezett változások, továbbá a korábbi kenthessék.
tervezői rendszer fragmatizálódása, a külföl-
di gyártók berendezései és technológiáinak A vízi környezet növekvő terhelésével, s
erőteljes betódulása a korábbi gyakorlatot a technológiák folyamatos fejlődésével
csaknem teljesen felszámolta. Azt is ki lehet azonban egyre növekvő igény jelentkezett
jelenteni, hogy az egységesítési rendszer az új az elfolyó víz ammónium-tartalmának csök-
gazdálkodási folyamatban leépült, elvesztet- kentésére is. A vizsgálatok kimutatták, hogy
te jelentőségét. Az országra tóduló külföldi ez a vegyület oldott NH3 formában, 8,5
gyártók bizonyos – sokszor nem is létező pH felett jóval toxikusabb a halakra nézve,
gazdasági előnyök ígérgetésével – gyakran mint a nitrát. A nitrát ugyanakkor a felszíni
igyekeztek elavult berendezéseiket a szakmai vízből történő ivóvíz előállítás esetén jelent
ismeretekkel alig rendelkező Önkormányza- veszélyt a csecsemőkre. Az ammónium és
tokra rá erőszakolni. A háttérben egyértelmű nitrát a foszfáttal együtt növényi tápanyag,
71