Barion Pixel

Fazekas Tamás, az Óbudai Egyetem RKK KTI demonstrátora, a MASZESZ Mentor Egyesület támogatásával vett részt az IWA LWWTP 2024 konferencián

Mindenekelőtt köszönettel tartozom a MASZESZ Mentor Egyesületnek a lehetőségért, hogy részt vehettem a programon, és betekintést nyerhettem a vízügyi szakirány aktuális helyzetébe, munkájába és kutatásaiba. Az itt megszerzett tudás, kapcsolatok és tapasztalatok már rövid idő elteltével is rendkívül hasznosnak bizonyultak.

Az Óbudai Egyetem és a MASZESZ Mentor Egyesület szervezésében létrejött vízügyi szakmai és edukációs napok kapcsán lehetőségem nyílt a MASZESZ Mentor Egyesület felajánlásából részt venni az IWA LWWTP 2024 konferencián látogatóként. Az előadások nagy részét, pontosabban a keddi és szerdai napokat hallgattam végig.

A rendezvény kimondottan professzionális volt. Az előadások tervezetten fél órát vettek igénybe, és ezt az időkeretet a kérdésekkel együtt sikeresen tartották is. Az előadásokat szekciókba szervezve, úgynevezett „keynote” beszédek vezették fel, amelyek általános probléma felvetéssel és gondolatébresztéssel szolgáltak. A fő témák felvezetése nemcsak az elkövetkező előadások fókuszát vetítette előre, hanem például számomra, mint a szakmában és az adott témában még kevéssé jártas résztvevőnek is megfelelő hátteret biztosított a szekciók megértéséhez.

Az előadások és más kutatások részletesebb absztraktjai poszterek formájában is megtekinthetők voltak. Kapcsolatépítési szempontból hasznos módon az előadók képei és elérhetőségei is szerepeltek a tablókon.

A szakemberek és a kutatók szívesen fogadták a kérdéseket és a kötetlen beszélgetéseket, akár az előadásuk után, akár külön előzetes megbeszélés nélkül is.

A fő konferenciatermen kívül a kávészüneteknek helyet adó folyosó mentén cégek, vállalkozások és egyetemek kiállításai kaptak helyet, ahol az előadók, a kutatók és a kiállítók képviselői szívesen válaszoltak az érdeklődők kérdéseire.

A konferencia professzionális légköre az átadott tudás szintje és mennyisége miatt alakult ki leginkább. A prezentációk intenzív figyelmet, gyors értelmezést és jegyzetelést igényeltek. Minden ellenére az információáradat, bár helyenként nehezen, de érthető maradt még számomra is de be kell vallom, a nap végére mentálisan eléggé kimerültem.

Amennyiben egy évvel korábban kaptam volna ezt a lehetőséget, nem vagyok benne biztos, hogy az elhangzott információk töredékét is betudtam volna érdemben fogadni és megérteni. Ami végsősoron csak az mutatja, hogy itt nem a kifejezések és folyamatok magyarázásán, hanem gyakorlatilag csak az érdemi információátadáson van a fókusz.

A leghasznosabbnak, az átadott tudás ellenére, mégsem feltétlenül az előadásokat, hanem a poszterszekciót és a „Young Water Professionals” című programokat találtam.

A poszterszekció, hasonlóan a kávészünetekhez, egy kötetlenebb, személyes beszélgetésre és érdeklődésre fókuszáló esemény volt. A közel három órás program alatt a szerzők posztereik mellett végig jelen voltak, így közvetlenül lehetett kérdéseket feltenni, kapcsolatokat kialakítani, szünetekbeni megkeresésük helyett azt az időt is hasznosan lehetett eltölteni. Amikor valaki érdeklődve megállt egy poszternél, a szerzők, sok esetben kérdés nélkül is, szívesen beszéltek kutatásukról. Ez az interaktív forma lehetővé tette, hogy részletesebben megismerjem a kutatásokat, és betekintést nyerjek azok folyamataiba, érdekes és esetenként vicces pillanataiba is.

A másik hasznos program a „Young Water Professionals” című nyílt beszélgetés volt. Ezen a programon egy kisebb csapat, főként 20-30 éves korosztályú mérnökök vettek részt, és három, az iparban régóta dolgozó szakember, Diego Rosso, Leiv Rieger és Sylvie Gillot osztották meg tapasztalataikat. A beszélgetést a konferenciához kapcsolódó kérdések indították, amelyeket egy panel – három szenior szakember és három fiatal mérnök – vitatott meg a hallgatóság bevonásával. Az esemény különösen érdekes volt, mivel több nézőpontot, régió tudását és tapasztalatát vonultatta fel, nyílt és szabad formában.

A konferencia több szempontból is kiváló lehetőség volt mind szakmai, mind egyéni fejlődésre.

Már az első előadások utáni szünetben sikerült kapcsolatot teremtenem két vízügyi szakemberrel is, akik nemcsak előadásaik további részleteibe avattak be, hanem hasznos információkat is megosztottak a jelenlegi vízügyi helyzetről és piaci lehetőségekről. Sőt, saját kutatási témámhoz is értékes ötleteket adtak, néha még elérhetőségeket is, amelyek révén további segítséget kérhetek, ha szükséges.

Az fejlődési lehetőségek miatt javasolnám, hogy a jövőben a rendezvényt szélesebb közönség előtt is megnyissák. Azonban a rendezvény méretei és a szakmai jellege miatt érdemes lenne limitálni a jelentkezők körét. Például azokat előnyben részesíteni azokat, akik már a tanulmányaik végén járnak, mivel ők már jó eséllyel ismerik a szükséges szakkifejezéseket és részletesen taglalt szakmai folyamatokat.

Továbbá figyelmeztetném a jelentkezőket, hogy a program valóban intenzív, és érdemes elejétől a végéig részt venni rajta, hogy az előadások közötti kapcsolódások is érthetővé váljanak. Sajnálom, hogy nem vettem minden előadáson részt, mivel a személyes beszélgetések során több esetben is hivatkoztak korábbi előadásokra, amelyek meghallgatása ilyen szempontból felettébb hasznos lett volna. Bár az absztraktok elérhetők voltak, és a beszélgetőpartnerek is összefoglalták az előadásokat, ha kellett, mégis előnyösebb lett volna a személyes jelenlét.

Végül érdemes lenne megnyitni a rendezvényt azon fiatal mérnökök előtt is, akik még bizonytalanok a jövőbeli szakmai lehetőségeiket vagy szakdolgozat témáikat tekintve. A rendezvényen egészen biztosan találkoznának olyan személyekkel, ötletekkel vagy előadásokkal, amelyek előre lendítenék őket. Például jómagam is, ha már nem lett volna szakdolgozat és kutatás témám, az első nap végére már jóeséllyel találtam volna egyet, akár konzulenssel együtt is.

Fazekas Tamás

végzős települési vízgazdálkodási környezetmérnök BSc hallgató

OE RKK KTI demonstrátor

Hírcsatorna

0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza a webshopba