Barion Pixel

Farkas Veronika

Farkas Veronika: 2020-ban kezdtem el dolgozni a Főmterv Zrt-nél, ahol autópálya víztelenítéssel és vízépítési feladatok tervezésével kezdtem el ismerkedni. Jelenleg a Mélyépterv Komplex Zrt.-nél dolgozom, ahol közműtervezési és árvízvédelmi projektekkel foglalkozom. Az építőmérnöki alapdiplomámat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szereztem meg, majd ugyanitt végeztem el az Infrastruktúra-építőmérnöki mesterszakot is. Szakdolgozatomban a Verőcei ivóvíz termelő kutak mangán problémáját tártam fel, diplomamunkám során pedig a Budapesti Központi Szennyvíztisztító telep adatai alapján végeztem kutatást a városi szennyvizek mennyiségi és minőségi
változásairól a pandémia idején. Az idei Dulovics Junior Szimpóziumon ez utóbbi munkámat
mutattam be, mely előadással sikerült a legjobb előadó díját elnyernem. A Szimpóziumon előadóként és szervezőként is egyaránt részt vettem, valamint egyike vagyok a Maszesz Mentor Egyesület alapítóinak és az elnökségében is tag vagyok. Terveim között szerepel a Maszesz életében való aktív részvétel, valamint a közműtervezési munkákban való szakmai fejlődés és előrehaladás.

 

Kapcsolódó anyagok

Cikkek

Farkas Veronika

Szerző: Farkas Veronika
Dátum: 2024. 06. 18.
Típus:
Témakör:
Rendezvény:
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

Városi szennyvizek összetételének a változásai a COVID 19 járványhelyzettel kapcsolatos lezárások alatt

Szerző: Farkas Veronika
Dátum: 2023. 06. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2023/2
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

Hírcsatorna

0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza a webshopba