Barion Pixel

MaSzeSz események

MaSzeSz Tudásátadás és Konferenciák

A Szövetség elsőszámú küldetése a szakmai tudásátadás. Ezt Hírcsatorna magazinunk mellett rendszeres szakmai napok keretében és webináriumokon valósítjuk meg. Míg a webináriumok az online elérés egyetemlegességét használják ki, addig a szakmai napok lehetőséget adnak szakmai ismeretségek kötésére és kollégákkal való találkozásra, tapasztalatcserére. Igyekszünk is erre mindig hangsúlyt fektetni, lehetőséget biztosítani.

Rendezvényeink zászlóshajója minden évben az országos konferencia, mely a szakma és az érdeklődők széles csoportját szólítja meg fontos, fókuszban lévő kérdésekkel.

VISSZA AZ ALAPOKHOZ! – minden, ami csapadékvíz

A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) három részből álló on-line előadássorozatának harmadik eleme a csapadékvíz témakörének alapjaihoz nyúl vissza és ismerteti, illetve feleleveníti a fontosabb fogalmakat, mutat be konkrét megoldási lehetőségeket.

VISSZA AZ ALAPOKHOZ! – minden, ami ivóvíz

A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) három részből álló on-line előadássorozatának második eleme az ivóvíz témakörének alapjaihoz nyúl vissza és ismerteti, illetve feleleveníti a fontosabb fogalmakat, mutat be konkrét megoldási lehetőségeket.

VISSZA AZ ALAPOKHOZ! – minden, ami szennyvíztisztítás

A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) három részből álló on-line előadássorozatának első eleme a szennyvíztisztítás alapjaihoz nyúl vissza és ismerteti, illetve feleleveníti a fontosabb fogalmakat, mutat be konkrét megoldási lehetőségeket.

Országos VÍZÉRTÉK és Digitális Vízgazdálkodási Konferencia

A szakma, a szakigazgatás és ma már a társadalom és a kormányzat is tudja, hogy „A fenntartható vízgazdálkodás területén ma már nem elvi döntéseket kell meghoznunk, feladatunk az, hogy a közös cél eléréséhez szükséges lépésekről, a végrehajtás módjáról, időtávjáról, a finanszírozás feltételeiről beszéljünk – mondta Áder János köztársasági elnök december 2-án a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz), és partnerei a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az EXIM társszervezői közreműködésével megtartott Országos Vízérték és Digitális Vízgazdálkodás konferenciáján.

Digitális települési vízgazdálkodásban rejlő lehetőségek és a jó gyakorlatok

A digitális forradalom szilárdan beágyazódott mindennapjainkba kezdve attól, hogy miként lépünk kapcsolatba egymással, egészen a gazdálkodáson át, a pénzügyeink intézéséig. A digitális forradalom hatása a települési vízgazdálkodásra is egyre jelentősebb.

Életciklusköltség-számítás (LCC) tréning

LCC

Munkánk során kiemelten fontos a komplex megközelítés, hogy a napjainkban jellemző, összetett, műszaki, gazdasági, környezeti problémákra optimális megoldásokat találjunk és így a ma tervezett, épített infrastruktúrák alapvető szolgáltatásait a következő generációk számára is legalább a jelenlegi szinten tudjuk biztosítani.

Előző - Következő

Hírcsatorna

0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza a webshopba