2022. április 14. 2022/1 WEBINÁRIUM – AZ INTEGRÁLT TELEPÜLÉSI VÍZGAZDÁLKODÁSI TERV (ITVT) SZEREPE ÉS KÖVETELMÉNYE – A VTK INNOSYSTEM TÁMOGATÁSÁVAL
„A legnagyobb értékünk és feladtunk, hogy a vízre ne problémaként, hanem inspiráló lehetőségként tekintsünk.”
Ifj. Chikán Attila
350 regisztráció, 260 résztvevő! Igazi tavaszi sikerként indul a MASZESZ 2022. évi, 10 részből álló tudástranszfer programjának első webináriuma, az Integrált Települési Vízgazdálkodási Terv (ITVT) szerepéről és követelményeiről.
Balatonyi László, az OVF osztályvezetője, „A települések helye és szerepe a mai magyar vízgazdálkodásban – Az ITV szükségessége és a pályázati források” című előadásában a globális és lokális problémák bemutatásán túl felhívta a figyelmet az integrált vízgazdálkodás szükségességére. A települések 2/3 részében problémát okoz a víz hiánya, vagy többlete, így sürgető a stratégiák okos összehangolás. Az OVF gondozásában az ITVT-re már készültek mintatervek is.
Reich Gyula, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke, a „Települési tervezés – a víz szerepe a területfejlesztési és -rendezési tervezésben” című előadásában rámutatott, hogy a jelenlegi településfejlesztési eszközökben a víz szétaprózódottan van jelen, nem használják ki a vízben rejlő lehetőségeket és az ágazati stratégiákkal és programokkal együtt igen sok átfedés, párhuzamosság található.
Jancsó Béla, a Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozatának Elnöke, „Az ITVT tervezés módszertana, folyamata és a terv tartalmi követelményei” című előadásában az ITVT tervezési határait, a tervkészítő feladatait, valamint a tervhez felhasználható adóforrásokat mutatta be. Az ITVT egyik kulcskérdését megvizsgálva bemutatta, hogy a településfejlesztés és a vízgazdálkodás hogyan kapcsolódik össze a ITVT keretén belül.
Nagy Zsuzsanna, a DHI Hungary Kft, ügyvezetője az „ITV ütemezése és helye a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezésben” című előadásában az ITVT és a Vízgyűjtőgazdálkodási tervek kapcsolódását mutatta be, külön kitérve a tervezés ütemezésének fontosságára.
A chat szobában írott vélemények azt mutatták, hogy az ITVT jelentőségével és szükségességével a konferencia minden résztvevője egyetért, ám alaposan át kell gondolni a pályázati vonatkozásokat, az ITVT és a településrendezési terv kapcsolatát, időbeli ütemezését és finanszírozását. A MASZESZ, az OVF és Magyar Mérnöki Kamara, megköszönve a résztvevők aktív közreműködését, közös ajánlást készít a tervekkel kapcsolatos tartalmi, pályázati és jogszabályi elemekre.
A webinárium az alábbi linken visszakövethető:
A 2022 évi webináriumokról itt talál további információkat.
A „települési vízgazdálkodás kihívásai” webinárium témacsoport támogatója:
A MaSzeSz 2022. évi működésének támogatója:
Tamogatoicsomagok.webinarium_2022_1.pdf
Program04.14.pdf