Barion Pixel

Juhász Endre

Dr. Juhász Endre

Prof Dr. Juhász Endre CSc. többszörös címzetes egyetemi tanár, a Szövetség tiszteletbeli elnöke, a magyar vízgazdálkodás, a csatornázás és szennyvíztisztítás fejlesztésében, valamint a MaSzeSz létrejöttében és eredményességében elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Tiszteletbeli elnöki kitüntetésekor az alábbi gondolatokat fogalmazta meg:

EPILÓGUS
Két emberöltő óta vagyok a szakmába
Hatvan éve kerültem a vizes családba.
Voltam tervező, kutató, feltaláló, oktató,
Grafomániás szakíró és ágazat irányító.
Tagja voltam számos szakmai szervnek, akadémiától sport vezetőségeknek.
Betöltöttem számtalan tisztséget,
Bőven kaptam elismerést, szereztem ismeretséget.
Melyért csupán kezet nyújtottak nem fizetséget.
Oklevelekkel laudáltak, ordókkal dekoráltak, de mihaszna ritkán honoráltak.
Sebaj, megmaradtam egyszerű társadalmi munkásnak.
Bár hidásznak indultam köszönöm a sorsnak, hogy a szennyvízbe sodort,
Mérnöki munkámban kielégültem, s az iszapkezelés egyben hobbim is volt.
Hárman valánk, – Dulovics, Kovács és Juhász – kik e Szövetséget megalapozták,
Veletek huszonöt év alatt létszámát, erejét, súlyát megsokszorozták.
Az elnökség tagjai mindig oszlopai a vizes- szennyvizes – szakmának
Magasra tartják a zászlót, mintául szolgálnak országnak- világnak.
A szakma átalakulás előtt áll, a feladatok nagyobbak s kiterjedtebbek,
Új és fiatal tettre kész erőkre van szükség, melyek ennek megfelelnek.
Kellenek a jól képzett, lelkes közösségi emberek kik, húzzák a szekeret,
Innovatívak, példaképek és egyben az újdonságokat is oktatni képesek.
A jó tájékozottság egy hatalom, mely már számomra hiányos és ritkább
Különösen azért mert mérhetetlenül felgyorsult a világ.
Megromlott hallásom, szemem, mozgásom gátol a lépéstartásban
Átadom helyem inkább a frissebbeknek és erősebbeknek e versenyfutásban.
Huszonöt év után életem nyolvavannyolcadik évében
Itt az ideje elköszönni tőletek szeretettel békében.
A Maszesszel végleg szakitani nem tudok és nem is akarok,
Ha segíteni tudok, szóljatok, mert lélekben mindig veletek vagyok és MaSzeSzes maradok!

Cikkek

A napsugárzás hatása és alkalmazhatósága a szennyvíziszap szárítás múltjában és jelenében

Szerző: dr. Juhász Endre
Dátum: 2024. 03. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2024/1
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

LEG-ek a vízépítés világában III. rész

Szerző: dr. Juhász Endre
Dátum: 2023. 09. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2023/3

Rothasztók építése. A szennyvíztisztítás nagyműtárgyai

Szerző: dr. Juhász Endre
Dátum: 2023. 03. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2023/1
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

LEG-ek a vízépítés világában-II.rész

Szerző: dr. Juhász Endre
Dátum: 2022. 12. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2022/4
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

LEG-ek a vízépítés világában-I.rész

Szerző: dr. Juhász Endre
Dátum: 2022. 09. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2022/3
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

Az illemhely története az ókortól napjainkig

Szerző: dr. Juhász Endre
Dátum: 2022. 03. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2022/1
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

Balatoni szennyvíztisztítók madártávlatból

Szerző: Juhász Endre
Dátum: 2021. 09. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2021/3
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

Nagyobb szennyvíztisztító telepeink madártávlatból II.rész

Szerző: dr. Juhász Endre
Dátum: 2021. 06. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2021/2
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

Nagyobb szennyvíztisztító telepeink madártávlatból I.rész

Szerző: dr. Juhász Endre
Dátum: 2021. 03. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2021/1
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

Hogyan tovább települési használt vízhasznosítása, öntözéses felhasználása

Szerző: Juhász Endre
Dátum: 2020. 09. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2020/3
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

Települési vízgazdálkodás, a szennyvíz körkörös hasznosítása

Szerző: Juhász Endre
Dátum: 2020. 06. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2020/2
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

Szemelvények az ókor vízellátási és csatornázási emlékeiből

Szerző: Juhász Endre
Dátum: 2019. 09. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2019/3
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

Beszéljünk a szennyvíztisztítás IV. fokozatáről...avagy a fenntartható IV. fokozat szükségessége, feltételei és lehetőségei Magyarországon

Szerző: Juhász Endre
Dátum: 2018. 06. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2018/2
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

Csatorna fedlapokról általában...

Szerző: Juhász Endre
Dátum: 2017. 10. 15.
Típus:
Témakör:
Rendezvény: Hírcsatorna 2017/5
Letölthető dokumentum: A dokumentum letöltéséhez be kell jelenetkezni, valamint érvényes tagság szükséges

Hírcsatorna

0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza a webshopba