MASZESZ

UNWATER 2023 - A HWP a MASZESZ közreműködésével kísérő rendezvényt szervezett

Március 23-án, az ENSZ 2023 VÍZKONFERENCIA keretében New Yorkban a HWP a MaSZeSz közreműködésével panelbeszélgetést szervezett “How to respond to the most urgent water-related development needs in the developing world? Bankable and sustainable WASH solutions” címmel. 

 

A rendezvény során Áder János, a Víz- és Klímaügyi Vezetői Testület tagja 4 pánkontinentális szakmai szervezet (EWA, ASEM WATER, AfWSA, WEF) vezetőjével egyeztetett a fejlődő világ ivóvíz és szennyvíz problémáinak megoldási lehetőségeiről. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szükségszerűnek nevezte Kovács Károlynak - a HWP és a MaSzeSz Elnökének - az UN 2023 Water Conference keretében előterjesztett ajánlásának és vállalásának életképességét, valamint szorgalmazta széleskörű elterjesztésüket.

 

KKea

 

A volt köztársasági elnök, Áder János, az ENSZ plenáris üzenetében elhangzottakon túl azt hangsúlyozta, hogy a HWP tagvállalatai (köztük kiemelten a Pureco Kft.) által kidolgozott, majd nemzetközi partnerekkel együtt megvalósított megoldások a fejlődő világ egészséges ivóvíz ellátásának és szennyvíztisztításának jól működő és egyetlen, reálisan megfizethető módját jelentik. 

 

AJea

 

Kovács Károly előadásának összefoglalója letölthető a mellékletből.

Ismerje meg tagjainkat!

Célunk egy olyan szakmai közösség létrehozása, amely lehetőséget biztosít az ismeretmegosztásra és gyakorlatorientált megoldások kidolgozására a települési vízgazdálkodás területén tevékenykedő szakemberek együttgondolkodása révén.

Tagjaink

2021.évi működésünk támogatói