MASZESZ

  • 2017. október 24.

„Tiszta vizet a pohárba” - Polgármesteri kerekasztal megbeszélés

Napjainkban egyre több médiafelületen jelennek meg a víziközművek állapotát, a fejlesztési/pótlási szükségleteket taglaló írások riportok. Ahhoz, hogy a településünk alapját képező víz- és csatornarendszerünk állapotáról, a szolgáltatás minőségéről, az infrastruktúra fenntartásáról és fejlesztéséről, a tulajdonosi, üzemeltetői, hatósági és fogyasztói feladatokról, felelősségekről és szerepvállalásokról reális képet kapjunk, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége szervezésében kerekasztal megbeszélést, illetve fórumot tartunk, hogy felelős önkormányzati, szakmai és hatósági vezetők  által ismerhessük meg a jelenlegi helyzetet és öntsünk tiszta vizet a pohárba!

 

Ezúton tisztelettel meghívom Önt a 2017. október 24.-én 15:00 órától megrendezésre kerülő „Tiszta vizet a pohárba” című kerekasztal fórumra, amelynek helyszíne Dunabogdány Sportcsarnok (Hegyalja utca 9-11).

 

Meghívott vendégek:
Schmidt Jenő (TÖOSZ elnöke), Dr. Gémesi György (MÖSZ elnöke),
Kovács Károly (MaSzeSz elnöke), Kurdi Viktor (MaVíz elnöke),
Dr. Szalóki Szilvia (MEKH Közszolgáltatásokért felelős elnökhelyettese)

 

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Kérjük részvételi szándékát legkésőbb 2017. október 18-ig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre jelezni szíveskedjen.

 

Program
15:00 – 15:10 Köszöntő
15:10 – 16:00 Témafelvetések
   15:10 – 15:20 TÖOSZ előadás
   15:20 – 15:30 MÖSZ előadás
   15:30 – 15:40 MaSzeSz előadás
   15:40 – 15:50 MaVíz előadás
   15:50 – 16:00 MEKH előadás
16:00 – 16:30 Moderált beszélgetés
16:30 – 16:40 Zárszó

 

Ismerje meg tagjainkat!

Célunk egy olyan szakmai közösség létrehozása, amely lehetőséget biztosít az ismeretmegosztásra és gyakorlatorientált megoldások kidolgozására a települési vízgazdálkodás területén tevékenykedő szakemberek együttgondolkodása révén.

Tagjaink

  • A társaságot Tolna megyei Önkormányzatok alapították, annak érdekében, hogy a 2011. évi CCIX. sz. víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényben megfogalmazottaknak megfelelő víziközmű-szolgáltató céget hozzanak létre, amely a településeken végez víz- és szennyvízszolgáltatást.…