Barion Pixel

Az Magyar Mérnöki Kamara kitüntetésében részesült a MaSzeSz

Budapest, 2016. január 20. – Ünnepélyes keretek között adták át  az Magyar Mérnöki Kamara (MMK) Környezetvédelmi Tagozat kitüntetéseit, ahol Kovács Károlyt, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) elnökét a „Környezet Védelméért” kitüntetéssel, míg Dr. Jobbágy Andrea elnökségi tagot és Bodáné Dr. Kendrovics Ritát, a Felügyelő Bizottság új tagját a „Környezetvédelmi Műszaki Felsőoktatásért” oklevéllel jutalmazták kitartó munkájukért és kimagasló eredményeikért.

 

mmk kituntetes

 

„Környezet Védelméért” kitüntetést azok a kamarai tagok kapják, akik a környezetvédelem szakterületén hosszú ideje kiváló és eredményes teljesítményt nyújtottak, illetve valamely területen kimagasló eredményt értek el. Kovács Károly vízépítő- és gazdasági mérnök 1986 óta tagja a Magyar Mérnöki Kamarának, nevéhez számos környezetvédelmi technológiai fejlesztés és szabadalom fűződik. A hazai vízi-közmű ellátás és környezetvédelem, valamint ezek ipari hátterének szakmai, módszertani fejlesztésében, szervezésében, és e terület hazai és nemzetközi képviseletében végzett kiemelkedő tevékenységéért jutalmazták a kitüntetéssel.

„Környezetvédelmi Műszaki Felsőoktatásért” kitüntetésben a felsőoktatásban résztvevő intézmények vezetői által beküldött javaslatok alapján azok a személyek részesülnek, akik a környezetvédelmi műszaki felsőoktatásban országos szinten kimagasló teljesítményt értek el.

Idén két MaSzeSz munkatárs, Bodáné Dr. Kendrovics Rita és Dr. Jobbágy Andrea vette át a kitüntetést Dr. Barsiné Pataky Etelka elnöktől és V. Németh Zsolt államtitkár úrtól.

 

Bodáné Dr. Kendrovics Rita az Óbudai Egyetem tanáraként kimagasló szervezői tevékenységet folytat a környezetvédelemmel kapcsolatos oktatás-fejlesztés és oktatás-pedagógiai területen. Számos konferencián állandó előadó és rendszeresen publikál a hazai szaklapokban, valamint az oktatás elősegítése érdekében aktív szerepet vállal tankönyvek és egyéb szakmai segédanyagok megírásában és szerkesztésében. Jelentős érdemei közé sorolható a Települési Szennyvíz-gazdálkodási Szakmérnöki szak tantervének kidolgozásában való közreműködése.

 

Dr. Jobbágy Andrea a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója az eleveniszapos szennyvíztisztítás területén kifejlesztett új technológiájával és a szennyvíztisztítási folyamat centrikus biotechnológiai szemléletével egy új iskolát teremtett. Az oktatásban végzett kitartó munkájának köszönhetően új tantárgyakat indított, ezzel is színesítve a BME műszaki oktatását, valamint új laboratóriumi gyakorlatokat alakított ki a bioreaktor tagolás hatásának szemléltetésére. Széleskörű nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően pedig diákjai számos külföldi gyakorlaton részt vettek Svájctól egészen az Amerikai Egyesült Államokig.

 

A MaSzeSz teljes vezetősége ezúton is gratulál és munkájukhoz további sok sikert kíván minden kitüntetettnek!

Kapcsolódó anyagok

Hírcsatorna

0
    0
    Kosár
    A kosár üresVissza a webshopba