MASZESZ

  • 2016. október 31.

Átütő siker a komposzt szakmai napon

SZENNYVÍZISZAP KOMPOSZT MEZŐGAZDASÁGI HASZNOSÍTÁSA SZAKMAI NAP

Szövetségünk 2016. október 26-án Dr. Juhász Endre moderálásával 100 főt meghaladó hallgatóság részvétele mellett Szennyvíziszap komposzt mezőgazdasági hasznosítása címmel Szakmai Napot szervezett.

 

Szövetségünk 2016. október 26-án Dr. Juhász Endre moderálásával 100 főt meghaladó hallgatóság részvétele mellett Szennyvíziszap komposzt mezőgazdasági hasznosítása címmel Szakmai Napot szervezett.

 

Sinka Attila főtitkár rövid köszöntőjét követően Szépe Ferenc főosztályvezető (Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztály) bevezető előadásában a települési komposztok mezőgazdasági alkalmazásának feltételeiről és lehetőségeiről adott tájékoztatást, valamint említést tett, hogy jelenleg milyen támogatási lehetőségek vannak életben és a jövőben mi várható.

 

Dr. Berényi Öveges Judit a NÉBIH osztályvezetője a komposztok mezőgazdasági felhasználására készült termékek piacfelügyeletéről, az érvényben lévő rendeletekről, azok kötelező betartásáról és betartatásáról adott tájékoztatást, míg munkatársa Botosné Olasz Zsuzsanna – a Hatósági osztály szakértője – a komposzt termékként történő minősítési eljárási lépcsőit, költségeit stb.. ismertette.

Oláh Péter üvig. (Eurocert Kft) a komposzt- talaj kapcsolatát, annak környezeti aspektusairól adott részletesebb információkat.

 

Padra István technológus ov. (Bácsvíz Zrt.) széleskörű beszámolót adott a komposzt készítés optimalizálásával kapcsolatos folyamatokról, és egyben rámutatott, milyen lehetőségek vannak Kecskemét térségében a termék-komposzt felhasználásának.

A kis és közepes tisztító telepeken történő komposzt előállítás speciális gépészeti eszközeiről és berendezéseiről tartott gyártmány ismertetőt Pető Vilmos a Verbis Kft termék menedzsere, majd Liptai Tamás szintén a Verbis Kft képviseletében egyedi japán gyártmányú iszap szivattyúkról, mély levegőztető berendezés működéséről, alkalmazási területeiről adott ismertetést.

 

Mészáros József ágazati főmérnök (Nyírségvíz Zrt.) összefoglalta a teljes művelettel kapcsolatos tapasztalatokat, különös tekintettel a kihelyezés nehézségeire. Beszámolt a különböző eljárások létesítési és üzemeltetési költségeiről. Iránymutató következtetéseket és gyakorlati tanácsokat adott a komposzt előállító cégek képviselői számára.

 

Sáry  András  ügyvezető (Biopsol Kereskedelmi,Gyártó és Szolgáltató Kft.) a szennyvíziszap stratégiai jelentőségét taglalta, valamint arról számolt be, hogyan lesz a társadalom másodlagos anyagából – a hulladékból – termék.

 

Institórisz Árpád müsz. ig.(Ipari Alkalmazások Zrt.) a komposztálásra szánt szennyvíziszapok zárt rendszerben történő szivattyúzásáról, javasolt tárolási módjáról tartott szemléletes beszámolót.

 

Dr. Alexa László vez. ig. (Profikomp Környezettechnika Zrt.) a membrán takarásos komposztálási eljárás hazai és nemzetközi tapasztalatairól adott részletes ismertetőt a jelenlévő érdeklődők számára.

 

Az egyes előadásokat követően a hallgatóság szakmai érvelést elősegítő kérdésekkel, hozzászólásokkal, vitával egészítették ki az elhangzottakat, összességében ezzel is emelve a konferencia mondanivalójának értékét.

 

A konferencia kísérő programjaként számos cég termék bemutatóval, gyártmány ismertetővel, szakmai tanácsadással egészítette ki a jelenlévők által kiválónak minősített szakmai napot.

 

Zárszóként rögzítést nyert, hogy a települési szennyvíziszap termékké nyilvánítása mezőgazdasági területen történő elhelyezhetőségének egyik legnagyobb lehetősége és a szabályozások sűrűjében járható útja, ám a továbbiakban nem nélkülezhető a jogszabályok betartásával kapcsolatos kompromisszumok lehetőségének keresése.

 

A nagyszámú hallgatóság végig kitartva megelégedettséggel távozott és hasonló tartalmú és célú szakmai nap megtartására ösztönözte a szervezőket.

 

Az előadások részletes anyagai megtalálhatók a MASZESZ honlapján.

 

Ismerje meg tagjainkat!

Célunk egy olyan szakmai közösség létrehozása, amely lehetőséget biztosít az ismeretmegosztásra és gyakorlatorientált megoldások kidolgozására a települési vízgazdálkodás területén tevékenykedő szakemberek együttgondolkodása révén.

Tagjaink

  • Szabadics Zrt.