MASZESZ

Pezsgő vízdiplomáciai és vízipari szeptember

Gyümölcsöző üzleti együttműködések, eredményes tudásmegosztás, kapacitásfejlesztés valamint pezsgő vízdiplomáciai és vízipari élet jellemezte szeptember második hetét Budapesten.

 

Szeptember 13-14-én Áder János, köztársasági elnök úr fővédnökségével került megrendezésre az Eurázsiai Vízkonferencia, mely gazdag szakmai programjával két napon át biztosított fórumot az Ázsia-Európa Párbeszéd (ASEM – Asia-Europe Meeting) több mint 50 tagországát képviselő magas rangú állami, kormányzati vezetők, az eurázsiai vízipari, tudományos és technológiai intézetek, szakmai szövetségek, ipari kamarák, nemzetközi pénzügyi intézmények legfelsőbb vezetőinek és szakértőinek, hogy a kontinenseken átívelő, fenntartható és integrált vízgazdálkodási kérdésekben tapasztalatot és eszmét cseréljenek.

 

Az ASEM Water (az ASEM vízipari tagozata), valamint a Magyar Vízipai Klaszter szervezésében, a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) társszervezésében megrendezésre került Eurázsiai Vízkonferencia, globális kihívások, települési megoldások címmel a települési vízgazdálkodást, az urbanizáció vízügyi kihívásaira választ adó hatékony, innovatív és fenntartható megoldásokat helyezte a fókuszba. A rendkívül nagy sikerrel zárult nemzetközi tanácskozás kiemelt jelentőségű volt, hiszen a magyar vízipar és vízdiplomácia aktív nemzetközi szerepvállalásának köszönhetően több mint 250 szakértő, potenciális üzleti partner érkezett Budapestre, hogy megfogalmazzák az ágazatot érintő legégetőbb tennivalókat, valamint kiszélesítsék piaci, gazdasági kapcsolataikat. A több mint 20 országból érkezett jelenlévők aktív részvételével jelentős, térségi (szerb, román, szlovák, cseh, horvát stb.), egyéb európai (francia, portugál, osztrák) és ázsiai (pakisztáni, kínai, japán, szingapúri) vízipari szakmai egyeztetéseknek biztosított keretet és fórumot a szeptemberi konferencia.

 

 

ASEM csoportkep

 

 

Vízbiztonság, klímaváltozás, vízbázisvédelem, víziközmű infrastruktúra-fejlesztés, optimális megoldások – hatékony döntéselőkészítés, integrált települési vízgazdálkodás, körkörös gazdaság – víztudatos társadalom, víz-esővíz újra felhasználás, innovatív megoldások, települési feladatok hívószavak és témakörök mentén a résztvevő előadók, szakértők és látogatók együtt-gondolkodva vették górcső alá az európai és ázsiai vízügyi kihívásokat, cseréltek tapasztalatokat dolgoztak hatékonyan vizeink védelméért. A konferenciát kísérő B2B szekcióban megjelent a MaSzeSz is, bemutatkozással a szövetségi jelenlétünk ismertetetésével és eredményeivel kitelepülve tartalmas és érdemi egyeztetéseket folytattunk.

 

Kovács Károly, elnök úr a konferencia kimenetelével kapcsolatban megfogalmazta, hogy: „A nemzetközi összejövetel jelentőségét az adja, hogy benne szilárd formát öltött a 8-10 évvel ezelőtt megkezdett eurázsiai vízügyi együttműködésünk, melynek az ASEM Water tagjaként, a vízipart képviselő oszlopos szervezete a Magyar Vízipari Klaszter, az európai oldalhoz kapcsolódóan pedig nemzeti szövetségként európai partnerséget folytató (Európai Vízügyi Szövetség hazai tagja) MaSzeSz (és persze a Klaszter is, mint az EWA üzleti tagja).
Az ASEM települési vízgazdálkodási szeminárium sorában az idei a harmadik volt, és tisztán látszik, hogy a Világ fejlődése nem követi a millenniumi és a fenntarthatósági fejlődési célokat, az eltérés nemzeti és globális is szinten is megfigyelhető.
A konferencia első napját követően összeült az ASEM Water Tudományos és Fejlesztési Bizottsága (tagjai közt ASEM tagországok szakmai képviselői, a rendezvény előadói, kormányzati képviselői) és az általános, globális kihívások és nemzetközi szinten elvárt lépések megfogalmazásán túl olyan konkrét, főleg a kapacitásfejlesztésre, bővítésre fókuszáló gyakorlati, minden vízipari szereplőt érintő teendőket egyeztetett, melyekkel a beruházások hatékonysága jelentősen javulhat, és eredményesebben járulhatnak hozzá a globálisan megfogalmazott célok helyi, regionális, nemzeti szintű eléréséhez.
Javasoltuk többek között, hogy:
- az ASEM tagországai a vízügyi fejlesztési beruházások költségvetésének 1%-át fordítsák kapacitásbővítésre és kutatás-fejlesztési területekre.
- kerüljön az ASEF (Asian-European Foundation) bevonásba a finanszírozás lebonyolításába.
- a jövőbeni fejlesztési döntésekhez aktívan támaszkodjanak a döntéshozók az ASEM Water szakmai gárdája, a tagok által képviselt tudományos, akadémiai, vízipari, üzemeltetői-szolgáltatói, kormányzati, gazdasági, finanszírozási tapasztalat világszínvonalú.
- indítsunk vízügyi K+F és kapacitás fejlesztésre vonatkozó projekteket eurázsiai szinten.”

 

A végleges nyilatkozatot és a benne foglalt ajánlásokat az ASEM Senior Officials Meeting (SOM) októberi brüsszeli találkozóján tárgyalják.

 

A konferencia előadásai itt érhetők el: első nap előadásai és a második nap előadásai

 

Az esemény képekben: ITT

Ismerje meg tagjainkat!

Célunk egy olyan szakmai közösség létrehozása, amely lehetőséget biztosít az ismeretmegosztásra és gyakorlatorientált megoldások kidolgozására a települési vízgazdálkodás területén tevékenykedő szakemberek együttgondolkodása révén.

Tagjaink

2018.évi működésünk támogatói